Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Alpesi Országos Síbajnokság eredményei

2008.03.17.

Alpesi Országos Síbajnokság eredményei Ezúttal is a stájerországi Sankt Lambrecht adott otthont a magyar alpesi sízők országos bajnokságának, a korosztályos bajnokságoknak, illetve ezúttal egy időben a mozgáskorlátozott sízők országos bajnokságának is. Ezúton tesszük közzé a helyezéseket és az eredményhirdetésen készült fotókat.

Az időjárás idén ismét kegyeibe fogadta a magyar versenyzőket, mert bár a versenyek kezdete előtt egy héttel még úgy tűnt, hogy a hirtelen jött tavaszi olvadás miatt "vizisí bajnokságot" könnyebben lehet majd a grebenzeni lejtőn rendezni, mint alpesi síversenyt, a kezdés előtt még éppen időben érkezett némi hó és az erős lehűlés megmentette a helyzetet.

Ezután már csak a szervezőkön (Gótzi Antal szakágvezető és csapata), no meg a versenyzőkön múlt, hogy sokszor kiélezett, de sportszerű küzdelmeket követően megszülessenek az eredmények. Az egyéni versenyek során a következő versenyzők szereztek bajnoki címet, illetve állhattak fel a bajnoki dobogó valamelyik fokára.

Az Országos Felnőtt Alpesi Síbajnokság eredményei:

Női

Super-óriásműlesiklás

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Botlik Andrea

Döme Zsófia

Berecz Anna

Hellner Szelina

2

Hellner Szelina

Hellner Szelina

Döme Zsófia

Botlik Andrea

3

Marosi Bea

Botlik Andrea

Hellner Szelina

Marosi Bea


Férfi

Super-óriásműlesiklás

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Bene Márton

Marosi Attila

Szabó Bence

Bene Márton

2

Barbai Áron

Bene Márton

Benkő Alpár

Marosi Attila

3

Szatmári Ferenc József

Szabó Bence

Gönci Miklós

Benkő Alpár


Országos Ifjúsági Alpesi Síbajnokság

Női

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Berecz Anna

Berecz Anna

Berecz Anna

2

Marosi Bea

Marosi Bea

Marosi Bea

3

Csima Réka

Pálos Vivien

Pálos Vivien


Férfi

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Szepesi Bertold

Szepesi Bertold

Szepesi Bertold

2

Bujtás Csaba

Szatmári Ferenc József

Szatmári Ferenc József

3

Szatmári Ferenc József

Bujtás Csaba

Bujtás Csaba


Országos Gyermek és Serdülő Alpesi Síbajnokság

Serdülő II. lány

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Halmágyi Orsolya

Hellner Donáta

Hellner Donáta

2

Hellner Donáta

Halmágyi Orsolya

Halmágyi Orsolya

3

Csima Réka

Ritter Hajnalka

Ritter Hajnalka


Serdülő II. fiú

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Köllőd Csaba

Trauttwein Richárd

Trauttwein Richárd

2

Varga Bence

Tóth Ádám

Varga Bence

3

Trauttwein Richárd

Varga Bálint

Varga Bálint


Serdülő I. lány

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Döme Dóra

Döme Dóra

Döme Dóra

2

Úry Zsuzsa

Berecz Réka

Berecz Réka

3

Berecz Réka

Úry Zsuzsa

Úry Zsuzsa


Serdülő I. fiú

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Alpesi összetett

1

Kékesi Márton

Török Bence

Szöllős Benjámin

2

Szöllős Benjámin

Szöllős Benjámin

Török Bence

3

Zelena Zalán

Halmágyi Zoltán

Zelena Zalán


Gyerek II. lány

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

1

Simon Sarolta

Simon Sarolta

2

Formanek Liza

Dávidházi Dalma

3

Dávidházi Dalma

Formanek Liza


Gyerek II. fiú

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

1

Török Domonkos

Burián Lóránt

2

Szöllős Barnabás

Szöllős Barnabás

3

Döme Tibor

Döme Tibor


Gyerek I. lány

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

1

Varsányi Dorka

Varsányi Dorka

2

Lakatos Ágnes

Czakó Tímea

3

Vági Luca

Lakatos Ágnes


Gyerek I. fiú

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

1

Simon Sebestyén

Lakatos Ádám

2

Prozlik Robin

Simon Sebestyén

3

Maróty Mátyás

Prozlik Robin


Mozgáskorlátozottak Országos Alpesi Síbajnoksága

Női ülő kategória

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Összetett

1

Vass Ágnes

Vass Ágnes

Vass Ágnes

2

Lőrincz Krisztina

Lőrincz Krisztina

Lőrincz Krisztina


Férfi ülő kategória

Óriásműlesiklás

Műlesiklás

Összetett

1

Szigedi László

Dr. Lelik Ferenc

Szigedi László

2

Kurcsics Károly

Szigedi László

Kurcsics Károly

3

Dr. Lelik Ferenc

Kurcsics Károly

Dr. Lelik Ferenc


Férfi álló kategória

Műlesiklás

1

Katona Ottó


A 2008. évi felnőtt egyéni Magyar Bajnokok

Ülő sor balról-jobbra: Vass Ágnes (mozgáskorlátozott ülő műlesiklás, óriásműlesiklás, összetett), Dr. Lelik Ferenc (mozgáskorlátozott ülő műlesiklás), Álló sor balról-jobbra: Marosi Attila (óriás-műlesiklás), Botlik Andrea (szuper-óriásműlesiklás), Hellner Szelina (összetett), Szigedi László (mozgáskorlátozott ülő óriásműlesiklás, összetett), Döme Zsófia (óriásműlesiklás), Katona Ottó (mozgáskorlátozott álló műlesiklás), Berecz Anna (műlesiklás), Bene Márton (szuper-óriásműlesiklás, összetett), Szabó Bence (műlesiklás)
Ülő sor balról-jobbra: Vass Ágnes (mozgáskorlátozott ülő műlesiklás, óriásműlesiklás, összetett), Dr. Lelik Ferenc (mozgáskorlátozott ülő műlesiklás), Álló sor balról-jobbra: Marosi Attila (óriás-műlesiklás), Botlik Andrea (szuper-óriásműlesiklás), Hellner Szelina (összetett), Szigedi László (mozgáskorlátozott ülő óriásműlesiklás, összetett), Döme Zsófia (óriásműlesiklás), Katona Ottó (mozgáskorlátozott álló műlesiklás), Berecz Anna (műlesiklás), Bene Márton (szuper-óriásműlesiklás, összetett), Szabó Bence (műlesiklás)
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.