Jöttünk megint, ahogy szoktunk, zárni a szezont. Érdekesképpen összeszámoltam vagy 30 napot síztem már itt, mindig novemberben és április végén. És elnézve a képeket szembetűnően kevesebb a hó, mint régebben. Idén talán a legjobb szállást fogtuk ki, a már jól ismert környéken. Az első része a csapatnak már csütörtökön megérkezett, így másnap háromból ketten fel is néztünk. Ahogy ezt mi hívjuk középszar időben volt részünk. Gyenge látótávolság, kis hóesés, de legalább a szél nem fújt. Szerencsére azért a tavalyinál lényegesen több volt a hó, a pályákon igen jó, azon kívül is élvezhető. Szerencsére korábban sem volt igazán jó idő, így nem volt olvadás -visszafagyás, így egy kompakt tömör felső réteg alakult ki. Ennek eredményeképpen, a Diusburger hütte alatt a bevágást még sohasem találtam ennyire egyben mint most. De ugyanez volt a helyzet a kettes alatt is. Viszonylag hamar feladtuk és lementünk, ahol esegetett az eső. Azért délután mindhárman beiktatunk egy kis bringázást, én a mallnitzi elágazóig tekertem el, majd visszafele fel a Ragga szurdok bejáratáig. Este megjött a csapat másik fele is.
Másnap ketten viszonylag korán felmentünk. A ragyogó napsütésben persze én azonnal a gleccser érdekesebb felére mentem. Jöttek a riderek rendesen, de ezért volt itt lehetőség bőven. Igazán élvezetes menet lett belőle. Ahogy megjöttek a többiek, az egész csapat ment itt egy kört, aztán páran meg még egyet. A kettes alatt is kellett menni, végre láttam is hol vagyok, nem úgy mint tegnap. Aztán szokás szerint jöttek a felhők, és hoztunk egy nem túl jó döntést, megpróbáltunk úgy lemenni, hogy kimegyünk egészen a gleccser jobb szélére, majd itt becsatlakozunk a fekete 9-es pályába. Valami rejtélyes okból csináltak egy ratrak nyomot, és egyik társunk a romló látási viszonyok között esett is néhány igen fájdalmasat. Mivel én voltam hátul, ezt látva kicsit kockáztatva megpróbáltam fent a sziklák között áttraverzolni. Szerencsésen sikerült is. Végül ketten csak bevállaltuk a Diusburger hütte alatt a bevágást. Sok élvezet nem volt benne, fent fogós, lejjebb brutálisan felpuhult nehéz hó.
Az utolsó nap megint csak szikrázó napsütést hozott, ilyenkor érdemes korán felmenni. Ezért ketten már a fél kilences vonattal indultunk. Fenn a kabinosban meglepetten láttuk, hogy elindították az Alteck felvonót. Ez az oldal olyan tájolású, hogy már a reggeli nap telibe kapja, úgyhogy persze ide mentünk. A felvonótól balra húzódó hegyoldal egy ideális freeride terep. Nem túl meredek, sziklákkal tagolt, de abszolút veszélytelen, élvezetes, hálás. A hó pont annyi napot kapott, hogy ideálisan fogja a lécet. Persze ez a csoda nem tart sokáig, úgyhogy bele is csaptam. Pár kör után megjött a csapatunk másik fele is, úgyhogy hárman itt róttuk a köröket. Itt volt Balázs barátom, akinél jobb túratársat senki sem kívánhat magának. Ő az ideális hátsó ember, aki ha kell összeszedi az elesetteket. Erre most szerencsére nem volt szükség, mert a csaptunk harmadik tagja a párom volt, akit szép lassan sikerült megfertőznöm ezzel a mániámmal. Az ő magabiztos sítudásához pont elég volt egy 105-ös derekú freeride léc, amit pár éve sikerült beszereznünk, hogy igazán élvezze ezt. Addig maradtunk, amig a hó engedte, és mindig sikerült olyan részeket találnunk, ahol még nem járt senki. Egy könnyű ebéd után lefele vettük az irányt, és még élvezhető hóban fél háromkor befejeztük a napot és a szezont. Egy kis szusszanás után hármasban felfele indultunk a folyó mellet a bringa úton, és egy kellemes két órás bringázással zártuk a nap aktív részét. Ezzel a bringa úttal nem lehet betelni, ott kanyarog a folyó, minden harsogó zöld, fent a havas hegyek, béke, végtelen nyugalom.
Úgy látszik már Mölltal sem a régi, két parádés nap egymás után, mi lesz itt jövőre?
Keresés
16 cm
