Címoldal Fotók Videók Mobil

Topjoy Gyermek Snowboard Verseny

Cikk dátuma: 2003.10.13.
Sziasztok!
Végre itt a lehetőség, hogy felkaroljuk a meglehetősen elhanyagolt utánpótlást. A Topjoy Gyermek Snowboard Verseny célja, hogy fiatal lányokkal és srácokkal ismertesse meg a snowboard sportot. Mivel egy versenyen csak azok tudnak és mernek elindulni, akik már kellő tapasztalattal rendelkeznek, ezért szervezünk egy 3 napos tábort, ami közvetlenül kapcsolódik a versenyhez és itt szeretnénk megtanítani azokat a gyerekeket, akik még nem próbálták ki a snowboardot. A táborban az oktatás ingyenes, de a gyerekek állandó felügyeletét nem vállaljuk, ezért kérjük a szülőket, hogy kíséretről gondoskodjanak.

Verseny:
Alpesi versenyt tervezünk, mivel ezzel tudunk a leghamarabb sikerélményt szerezni a gyerekeknek. Ez egy tanuló sípályán kitűzött, könnyített óriásműlesiklás. Itt a rajtból elindulva a zászlós kapukat kerülgetve kell eljutni a célig. Két futamot mehet mindenki és az összetett idő alapján döntjük el, hogy ki a legügyesebb. Olyan pályát jelölünk ki, amely a három nap oktatás után már teljesíthető.

Korosztályok:
Versenyünkre elsősorban 14 éves kor alatt várunk mindenkit! A helyszínen a jelentkezők számától függően további korcsoportokra osztjuk a gyerekeket. Külön lesz lány és fiú kategória. Indítunk egy "Nem vagyunk már gyerekek" kategóriát is. Ide 15-16 éves újoncokat várunk.

Nevezés:
A nevezéseket kérjük küldjétek el emailben vagy hívjatok telefonon. A nevezés INGYENES!!!

Helyszín:
A versenynek a Dachstein-Tauern régió ad otthont. A sípályák, ahol a versenyt és az azt megelőző tábort tartjuk Ramsau környékén vannak. Itt található a Ride House is. Ez a házikó segít a verseny lebonyolításában és itt laknak majd az oktatók és a rendezők. A ház melletti déli fekvésű, napos pályán tervezzük a versenyt. A "hogyan kell mennííí?" kérdésre a választ a www.ridehouse.hu oldalon az ÚTVONAL gombra kattintva találod vagy emailben elküldjük.

Időpont:
Március 6-7. A tábor első két napján szeretnénk a teljesen kezdő lurkókat annyira megismertetni a deszkázással, hogy az utolsó napon, már le tudjanak jönni a számukra kitűzött kezdő pályán. Az oktatásban az UBI snowboard tanoda oktatói segítenek.

Március 8. Gyakorlás a gyerekpályán kapuk között. Ezen a napon már lehetőségük lesz a gyerekeknek bemerészkedni a pályára és ott gyakorolni a fordulókat.
Este: nevezés a Ride House-ban

Március 9. Topjoy gyermek snowboard verseny

8-9 óra: utónevezés
9-10 óra: bemelegítő csúszás és pályanézés
10 óra: Rajt
14 óra: Díjkiosztó

Szállás:
Ramsauban és környéken segítünk szállást foglalni azoknak, akik február végéig jelentkeznek. A környéken szobákat és apartmanokat is tudunk szerezni körülbelül 25-30 euro/fő/éj áron. Aki későn jelentkezik forduljon egyből a turistahivatalhoz a következő elérhetőségeken: Tourismusverband Ramsau am Dachstein Telefon: +43368781833 e-Mail: info@ramsau.com

Liftjegy:
A gyerekeknek 15 euro/nap, felnőtteknek kb. 30 euro/nap.

Biztosítás:
A versenyen és a táboron csak érvényes balesetbiztosítással lehet részt venni. Felhívom a figyelmeteket, hogy sok biztosító társaságnál a snowboardra (mint extrém sportra) nem érvényes a biztosítás! A versenyen és a tábor ideje alatt a védőfelszerelések és a bukósisak viselete ajánlott!

Elérhetőség:
Zarándy András (Zaza)

Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó szállások:
Kapcsolódó országok:
Oszd meg: iwiw startlap facebook twitter google
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?

Gleccserre megyek csúszni.
Elutazom a déli féltekére, ahol tél van.
Vízisíelek / Wakeboardozom.
Görkorizom / gyepsízek.
Nyáron is a hegyeket járom, gyalog vagy kerékpárral.
A síelők.hu-t nézegetem és tervezem a következő telet.
Kövess minket: facebook twitter
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 21 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.
www.sielok.hu © Copyright 2000-2012 - Perfect Team / Síelők Bt.
Hungarian Quality Content Kiváló magyar tartalom Év honlapja 2009 eFestival 2005 I. díj eFestival 2009 - Felhasználóbarát honlap User Friendly Website