Hó Show 2007 - Képes beszámolóSzakmai körkép a sífelszerelések kínálatáról
A tavalyi hóban szegény tél után nagy várakozás övezte az idén immár 17. alkalommal megrendezésre került Hó-Show-t, a kiállítás és bemutató a hazai sízők körében mára már fogalommá vált, sokan kötelező "szezonkezdő" programként látogatnak ki évről évre a vásárra.
Az időjárás már a kiállítás kezdetén is igazi télies arcát mutatta, de a vasárnap délután megérkező hóesés és a nyomában megmaradó fehér hóréteg varázslatos hangulatot teremtett és mosolyt varázsolt a kiállítók és a látogatók arcára is. A tavalyi gyenge illetve nagyrészt elmaradt decemberi szezonkezdések után idén érthetően sokan várják a decemberi határközeli szezonnyitásokat. Ez a kívánság úgy néz ki maradéktalanul túl lett teljesítve Holle anyó által, hiszen vasárnap délelőtt már havas tájakat mutattak a webkamerák, valamint a telefonok is elkezdtek csörögni és futótűzként terjedt a hír, hogy a Dunántúlt már beterítette a hóesés és a közeli síterepek a hétvégi nyitást tervezgetik. Mostanra bebizonyosodott, hogy a hóesés nem átmeneti jelenség volt, a közeli terepeken rekord korai szezonnyitások kezdődnek, jelentős hómennyiséggel és szinte teljes felvonó-kapacitással.
Általánosan elmondható, hogy egy haladó "allround" síszett (kötés+léc) 50-55 ezer, egy profi síszett 80 ezer Forinttól volt megvásárolható, a kiállítás legdrágább lécei idén az Atomic standján, az Atomic által kézimunkával gyártott Volant luxus sílécek voltak, amelyek hozzávetőlegesen 4000 Eurós árukkal inkább kiállítási darabként szerepeltek. Kedvező ár/érték arányt képviseltek az olasz Dalbello síbakancsok, amelyeket az Elan standján lehetett megvásárolni. Síruházat minden kategóriában vásárolható volt, kezdve egészen a 100 ezer forint feletti kabátoktól a 15-20 ezer Forintos kabát/nadrág összeállításig, amely a hobbisízéshez kompromisszumokkal, de megfelelő. Örömmel tapasztaltuk, hogy sokan kérték a fórumokhoz hasonlóan, de immár "élőben" is a sielok.hu stábjának segítségét az új/használt felszerelés kiválasztásában. Reméljük mindenki örömét leli a már meglévő, vagy most beszerzett felszerelésében az előttünk álló, várhatóan hóban gazdag szezonban! Jövőre ismét találkozunk!
Szólj hozzá, legyél az első!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó fotóalbumok:
|
h i r d e t é s ![]() h i r d e t é s ![]()
Krippenstein - DachsteinJúniusban hétköznaponként a Hallstatti-tó partján 4 éjszaka félpanzióval: 280 € /2 fő /4 éj!
EplényKerékpár túra a Bakonyban:
2 éj, ker.kölcsönzés, félpanzió, GPS, wellness: 39.900 Ft /fő
Maribor - PohorjeNyár eleji akció! 39 € / fő / éj-től wellness szolgáltatásokkal, gyerekkedvezményekkel!
Gerlitzen AlpeJúnius 1-4. és 8-11.
3 éj szállás, bőséges félpanzió, wifi: 119 € /fő!
MátraszentistvánSzállás, wellness, félpanzió, segway kupon: 9.500 / fő / éj
További szállásakciók »
Foglalható: min. 4 éj esetén Nyáron hogyan csillapítod a síelés utáni vágyad?
|
| Adatkezelés | Szerzői jogok | Médiaajánlat | Hirdetési formák és árak | Látogatottság | Partnereink | Logóink | Partnerdoboz | Impresszum | Rólunk |