Élménybeszámoló a Banff Hegyifilm Fesztiválról

Le voltam nyűgözve a hegymászók kitartásától, elakadt a lélegzetem a siklóernyős mutatványaitól, elképedtem attól, ahogy a bringás átszaltózik a szöges kerítésen, de ami megragadott, és úgy hiszem maradandó élménnyé fog válni, az két angol srác kalandja a Indiai óceánon.

Talán az egyetlen film volt, melyen többször is szakadt a nevetéstől a közönség. A sztori röviden annyi, hogy két fickó – már ránézésre sem tűntek teljesen normálisnak – elhatározza, hogy átevezik ketten az Indiai óceánt Ausztráliától Mauritiusig kísérőhajó nélkül. Eddig beleillenek a filmfesztiválba, de akkor már tudtam, hogy ez nem a szokványos extrém film lesz, amikor az egyik srác enyhe félmosollyal elárulja: "ja, igen, előtte soha nem eveztem. Hát, tulajdonképpen a sport sem jellemző rám igazán."

Szóval két szerethető figura, akihez nem áll közel a sport, nem igazán értenek a hajókhoz, a tájékozódáshoz, nincs különösebb közük a vízhez, a tengerhez, mit is találjon ki magának? Miért is ne evezzék át az óceánt?

Folyamatos humorral mesélték a történetet, ahogy csak eveztek és eveztek, fogyott az élelem, a víz, és amortizálódott a hajó, míg végül eljutnak a csúcspontra, mikor egy hatalmas hullám felborítja, és összetöri a hajójukat a végcéltól pár kilométerre. Úszva elérik a korallzátonyt (miután mellesleg az egyik lábon lövi a másikat a riasztópisztollyal), majd véresre horzsolja a lábukat a korall, és rájönnek, nem tudják elérni a partot. Hogyan végződik a kaland? Nézzétek meg az 'And Then We Swam' (És aztán úsztunk) című filmet!

Van még egy fontos részlet, melyet nem árultam el a filmből, és amely az egész lökött történetet megható és igencsak inspiráló történetté varázsolja...