Cikk dátuma: 2009.12.09. | Szerző: Nagy Zoltán

Egyre többen térnek le a ratrakolt pályákról új kalandokat keresve. A freeride és a túrasí hívei a szűzhó, a járatlan vidékek szerelmesei. Csodás érzés tömegtől távoli völgyekben siklani, de vajon tisztában vannak-e a veszélyekkel a pályán kívül síelők? Életünk első lavina tanfolyamán sok újat tanultunk!

Szuper dolog az alpesi síelés és a snowboardozás, azt gondolom, aki ezt az oldalt olvasgatja, annak nem nagyon kell ezt bizonygatni. Az ülőliften csodálni a tájat, vagy épp behunyt szemmel napozni, lefele pedig kanyarogni a frissen ratrakolt pályákon: jó sport ez, nem vitás. Azonban egyre többeket nem elégít ki a pályasízés. Az elején csak egy-két métert csúsznak a szűzhóban a pálya mellett, aztán 10, 20, 100 méter lesz belőle, aztán jön a felvonó alatti csusszanás, az erdő, a pályák közti szűzhavas területek. Van aki eljut odáig, hogy a pályasízés unalmassá válik, csak a freeride-ra esküszik.

Tavaly történt velem először, hogy igazán élveztem a pályán kívül, szűzhóban síelést. Láttam, hogy mások is ott jönnek le, gondoltam, kipróbálom, mi bajom eshet, legfeljebb esek nagyokat és havas leszek, a mély hóban még csak meg sem üthetem magam. Eszembe nem jutott, hogy leselkedhet egy nagy veszély mindenhol, ahol sok hó gyűlt össze: a lavina. Magyarországon nem úgy növünk fel, hogy tisztában vagyunk a magas hegyek világával, az ott uralkodó időjárási viszonyokkal és jelenségekkel. Szerencsére léteznek már lavina tanfolyamok magyar vezetőkkel. Egy ilyen pár nap amellett, hogy élvezetes szórakozás, rendkívül sok hasznos, esetenként létfontosságú információt ad át nekünk.

December elején részt vettünk Planneralmon egy ilyen 3 napos tanfolyamon, ahol a túrasízés és a lavinák világába nyerhettünk betekintést. Eddig ahányszor a felvonóról néztem a pályán felfelé caplató sítúrázókat izzadva küszködni, mindig eltűnődtem: nooormális? Három napos túrasízés után határozottan állítom: Normális! Szuper kis sport ez a túrasízés, kell hozzá egy túraléc, egy speciális kötés, melyben ha akarjuk, lehet fixálni a sarkat ha lefelé siklunk, és lehet emelni a sarkat, ha felfelé haladunk, egy kényelmes túrasí bakancs, valamint egy fóka a léc talpára. Ez persze nem valódi fóka szőrme, hanem egy szintetikus anyag, mely felfelé engedi csúszni a lécet, de visszafelé már nem, így haladhatunk felfelé. Ezen kívül persze síbot, és a szokásos síelős cuccok: dzseki, sapka, kesztyű, stb. Persze fárasztó a felfelé mászás, de bőven kárpótol, hogy nincsenek korlátok: nem vagy felvonókhoz kötve, bárhol mehetsz felfelé: a fenyők közt, elhagyatott völgyben, éles gerincen.

Az első nap délutánján rögvest túralécet csatoltunk, és már azt gondoltuk, indulhatunk is felfelé, mikor vezetőnk kezünkbe nyomott néhány fura dolgot, s azt mondta, ezek nélkül egy tapodtat sem. Nem igazán értettem, minek nekem lapát a hegyen, mire való a sárga kütyü, amit magamra szíjaztam, na és minek a hegyre szonda, mikor nem is ittam semmit. Szép lassan fény derült rá, mi szükség mindezekre. Itt meg is jegyzem, hogy ez a cikk nem szakmai igényességgel számol be a lavinák világáról, erről a témáról külön cikksorozatot tervezünk. Csak első benyomásaimat, élményeimet osztom meg, ami egy lavina tanfolyamon ért.

Túrasízés előtt, mászáskor, és pihenés közben is tágították az agyunkat. A lavinákkal kapcsolatos legjobb stratégia: elkerülni őket. Hm, ki gondolta volna? OK, de hogyan? Természetesen meg kell nézni a lavina riasztásokat, előrejelzéseket (pl. a www.lawinen.at címen). Nem árt tudni, milyen időjárás várható. Persze az, hogy nincs piros lavina riasztás egy régióban nem jelenti azt, hogy nem kaphatunk a nyakunkba egy pár száz köbméteres adag havat egy rosszul megválasztott terepen. Akár felfelé, akár lefelé haladunk a hegyen, nagyon körültekintően kell kiválasztani, hogy hol is siklunk. Nem is tudom, ezzel kapcsolatos ismereteket be lehet-e szerezni könyvekből, vagy a netről. Mindenesetre vezetőnk rengeteg hasznos infót osztott meg velünk: hogyan állapíthatjuk meg, merről fújt a szél, hova rakta le a havat, hol van ezáltal nagy mennyiség, merre leselkedik a veszély. Sokat megtudtunk a domborzatból adódó veszélyekből, a szél hatásairól majd rátértünk a hóval kapcsolatos ismeretekre. Na, hát nekem úgy tűnt, ez egy külön tudományág. Előkerült a hátizsákból a lapát, és ástunk egy úgynevezett hóprofilt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ásnunk egy mély gödröt a hóba, esetleg teljesen a talajig, az egyik oldalát szép simán levágjuk, ezáltal kapunk egy hó-keresztmetszetet: ez a hó profil. Már első ránézésre is meg lehet állapítani, hogy különféle színű, anyagú rétegekből épül fel a hó. Attól függően, hogy mikor esett, milyen idő volt, azután mekkora volt a felmelegedés, mikor a következő réteg jött milyen volt az időjárás rengeteg tényező befolyásolja, hogyan kötődnek egymáshoz a rétegek, mennyire stabil alattunk a hó. És ez a kulcs a lavinaveszély megállapításához. Hiszen lavina esetén a hóréteg megcsúszásáról van szó, és a hóprofil vizsgálattal azt próbáljuk megállapítani, vajon mennyire könnyen csúszhat el valamelyik hóréteg. A profilt nem csak a szemünkkel, hanem a kezünkkel is végig kell vizsgálni, hogy érezzük az egyes rétegek minőségét.

Este rengeteg lavinaelméletet hallgattunk képekkel illusztrálva. Megtudtuk, hogy ha elsodor és eltemet a lavina, semmi esélyed megmozdulni, legfeljebb a kezed ujjait tudod mozdítani. Olyan mintha betonba öntöttek volna, a legerősebb ember is legfeljebb annyit érhet el pár tonna hóval körülvéve, hogy az erőlködéstől elszakítja az izmait. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy ha már érezzük, hogy nincs menekvés, a lavina elragadott, a kezünket a szánk közelében próbáljuk tartani, hogy mikor megállt a sodrást, egy pici légrést tudjunk kaparni magunknak a szánk köré, hogy még egy ideig kaphassunk levegőt. Innentől minden amit tehetünk, hogy a lehetőségekhez képest lenyugtatjuk a légzést, és várjuk, hogy megmentsenek. De hogyan találnak meg? Itt jön a kis sárga (vagy épp másszínű) kütyü a képbe: a jeladó, ami egyébként nem csak adni tud, hanem venni is. Aki komolyan gondolja a sítúrázást és a freeride-ot nyugaton, mindenki hord magán jeladót. Spórolós nemzetek úgy gondolják, ez nekik nem éri meg a beruházást. Talán ezért halnak meg sokkal többen arányait tekintve magyarok közül lavinában, mint pl. osztrákok közül. A helyzet az, hogy lavinában az egyetlen esélyed a jeladó. Ha elsodort a hóáradat jobb esetben is csak néhány 10 percig maradsz életben, utána megfulladsz. Az egyetlen igazi esélyed, ha társaid megmentenek. Másnap ragyogó napsütésben csatoltuk a léceket, magunkra pakoltuk megint a fura cuccokat, és elindultunk, hogy gyakoroljuk, hogyan kell társunkat kimenteni a lavinából. Nem csak azért kell, hogy legyen nálad jeladó, hogy téged megtaláljanak, ha elvitt a lavina, hanem, hogy te is tudd keresni eltűnt társadat. Vezetőnk eldugott egy jeladót, elásta jó mélyre a hóba, a mi feladatunk a megtalálás volt, szimuláltuk, milyen is valakit megkeresni a lavina alatt.

Első lépésként adóról vevőre állítottuk jeladónkat, mely mutatja, ha kb 50 méteren belül van valaki. A szerkezet mutatja, hogy hány jelet vesz, milyen távolságban, és milyen irányban van az eltűnt. Kis gyakorlattal egész gyorsan közel lehet jutni, s ha már csak kb 1 méterre mutatja az eltűntet, lehet elővenni a sokat emlegetett szondát. Ez egy több darabból összeállítható, hosszú, vékony merev rúd, melyet a hóba döfködve, jó mélyre leszúrva keressük a hó alatt rekedt társunkat. Kissé drasztikus módszernek tűnik, de ha megkérdeznéd a hó alatt fuldokló társad, hogy gond-e, ha néhányszor hátbaszúrod egy rúddal, mielőtt kimented, valószínűleg nem habozna a válasszal. Megér néhány kék foltot, kisebb sérülést, hogy gyorsan megtaláljanak. Ha a szondával ráleltünk társunkra, elő a lapátot, jöhet az ásás. A tempó nagyon fontos, minden másodperc életet jelenthet. Esetenként több köbméter hó kilapátolása nem gyerekjáték, teljes intenzitással, váltott műszakban kell dolgozni. Nagyon fontos szabály, hogy ne közvetlenül a társunk fölött kezdjük az ásást, mert ha megtapossuk a havat, ami alatt rekedt, lehet, hogy mi nyomjuk össze azt a pici légbuborékot a hóban, amin keresztül még tudott lélegezni, és percek alatt megfulladhat. Van még egy eszköz, mely növelheti túlélésünk esélyét, ez a lavina-légzsák. Ez a hátizsákra szerelt cucc nagyon hasonlít az autós légzsákra, és ugyanúgy életet menthet. Ha érezzük, hogy itt a lavina, már sodor, nincs esély menekvésre meghúzunk egy kart, ami sűrített levegővel felfúj egy lufit a hátunkra. Miért jó ez? Mert a fajsúlyunk kisebb lesz, ezáltal nagyobb eséllyel maradunk a lavina tetején. Szerencsés esetben annyira nem temet be, hogy ha vége a hóomlásnak, csak megrázzuk magunkat, és megyünk tovább. Ha nem vagyunk ilyen szerencsések, akkor is nagy valószínűséggel a légzsák valamekkora része kiáll a hóból, így könnyen megtalálhatóak vagyunk.

No de nemcsak lavina mentési gyakorlatokkal telt az idő, hanem gyönyörű törpefenyvesekben haladtunk előre túralécünkkel, majd felmásztunk egy gerincre. Itt aztán megéreztük, milyen is feljutni egy hegyre felvonó nélkül. De a csodás táj kárpótolt az izzadásért, és a lefelé csúszás a járatlan lejtőn szintén kellemes csemege volt. Lehetne még sokat mesélni a lavinákról, fajtáikról, kialakulásukról, az elsodortak mentéséről, technikai eszközökről, de ez a cikk csak egy apró betekintés ebbe a világba. Ha többet akarsz megtudni a témáról, olvasd el majd további cikkeinket a témában, vagy menj el a Mountex Adventure egy lavinaismereti tanfolyamára, nagy élmény lesz!

Kapcsolat, jelentkezés:
Monostori András
Tel.: 30/251-50-54
E-mail: adventure@mountex.hu

Tanfolyam időpontok és helyszínek:
http://adventure.mountex.hu/

Oszd meg:

Kövess minket: