Álom nyáron - mert síelni nyáron (is) jó

Talán még emlékszünk a május végi nyárias napokra, amikor 30 fok körüli értékeket mutattak itthon a hőmérők. Ez az az időszak, amikor az elmúlt szezon síelései és vele együtt a tél a havas fenyőkkel és hegyekkel mindinkább feledésbe merül, köddé válik. Helyette biciklire pattanunk, teniszütőt ragadunk, vitorlát bontunk, szörfön siklunk, evezünk és bőszen tervezzük a soron következő nyaralásunkat. Aztán amikor az első kisebb hidegfront újfent becukrozza kedvenc hegyeinket, egyből beindul a gyerekkori várakozás és a mindig visszatérő kérdés: mi lenne ha? Mi lenne, ha mennénk, csak egy „utolsót” (tudom, a síelésben sosincs olyan, hogy utolsó, mindig utolsó előtti van). S azon veszed észre magadat, hogy míg tegnap a vízparton sütkéreztél (rosszabb esetben az irodában nézted a webkamerákat), addig ma síruhában ülsz és nyomod a gázt az S6-oson miközben kortyolgatod a hajnali benzinkutas kávédat. Csak úgy suhan a hajnali táj, mélán néznek rád a buja zöldbe öltözött erdők-mezők. Hol van már a tavalyi hó? A hegyekben! Schladming lejtőin jámbor tehéncsorda végzi a fűnyírást, és igen, amikor már itt vagy tudod, hogy röpke egy óra és csatolhatod is a sícipőt. Kaprun ilyenkor nyári álmát alussza, a síszezonnak már vége, a nyár úgy igazán még nem kezdődött el. A télen élettel teli utcákon most csak úgy lengedez az üresség, szinte minden apróbb-cseprőbb zúgót átjárva.

Nos, a nyugalom szigete továbbterjeszkedett és egészen a kapruni parkolókig ér, ahol örömmel konstatálom: az alsó (folyó melletti) parkolóban én vagyok az első. Az út menti helyek már beteltek, azokhoz születni kell, vagy itt kell sátorozni. Aggodalomra azonban semmi ok, ezen a két napon úgy 30-40 síelővel osztoztunk a lejtőkön. Még ennél is kevesebben voltak pályán kívül. Az első napon senki, a második napon „vérszemet” kapva két síelő is utánam jött. Ezúttal az időjósok varázsgömbje jót jövendölt: a délelőtti havazást délutánra napsütés követte. Délelőtt viszont úgy havazott, hogy olyat bizony télen is ritkán láttunk. Csak úgy hullott a sűrű pelyhes fehér hó, amolyan karácsonyi feelinget varázsolva így júniusban. Ne kérdezzétek, miért keres az ember júniusban mínusz fokokat és sűrű hóesést, ez valamiféle „télfetisizmus”.

Másnap reggel kékség ébresztett, a felkelő Nap első sugarai lágyan melegítették a didergő völgyet. Egy felhő sincs az égen, mindenhol ez a valószínűtlen kékség dominál. A sífelvonók felé tartva kicsit olyan „februári” hangulatom támadt, igazi szürreális február a „nagyonzöld” fákkal, a virágos rétekkel, a zöld hegyoldalakkal. De amott még a tél az úr, a kapruni hegyoldalak csak úgy fehérlenek és még ilyenkor is magabiztosan és büszkén viselik téli ruhájukat. Nyárból a télbe, lehetne ez is a kabinosok szlogenje, amik a zöld pokolból a fehér mennyországba repítenek. A kabinban csak te vagy, nem önti senki a frissen mosott nadrágodra a termoszos teát, nem morzsáz le a hozott szendvicsével, de nem is kínál meg a hazai kerítésszaggatóval, így ez utóbbiról magadnak kell gondoskodnod (már, ha…). Egyszóval teljes nyugalom honol, olyannyira, hogy amikor kacéran besüt a reggeli Nap, lecsukod a szemed és gondolatban már a lejtőket szeled. Utóbbira néhány perc, és sor kerül.

Az Alpincenternél kicsit zavarba kerülsz, olyan kevesen vannak. Ezt az ürességet a nap folyamán úgy 30 síelő töri meg, akik olyan szépen eloszlanak a lejtőkön, hogy szinte abban a hitben síelsz, miszerint ez a te saját, privát sítereped. Az illúzióból végül néhány tucatnyi lefátylazott nő és népesebb szakállas férfi sereg zökkent ki. Lévén arab barátaid (legalábbis ennyi) nagyon nincsenek, a sarki kebabost meg mégse hívnád meg. Igen, ők az arabok, akik a nyári főszezonban ezreivel özönlenek a gleccserre, hogy ott hógolyózzanak, fotózzanak vagy csak merő egyszerűséggel ámuljanak-bámuljanak, ahogy mi szoktunk egy friss porhavas nap reggelén. Méteres hó, mindenhol a fehérség honol a hegyoldalakon. A nyarat a bőrödön érzed a leginkább, szó szerint! Ha a délspanyol napsütés erősnek bizonyult, akkor a nyári gleccsernaphoz ki tudja mit fogsz szólni, mert erős bizony, de nagyon.

Érzi ezt a hó is, és Nap felé leginkább forduló hegyoldalakon menetről menetre tépősebb lesz a fehérség off pistén (pályán kívül). Az érzés olyasmi, amikor egy jól sikerült aprés ski után csúszol lefele, célba véve a parkoló közepén álldogáló autót és leérve a pályáról rájössz, hogy a hóval enyhén fedett beton/aszfalt némi kőzuzalékkal fűszerezve nem éppen csúszásbarát felület. Miután többször is valósággal le akarja tépni a léceket a hó, így ideje oldalt váltani és a West Side-ról (freeride útvonal, térképen X2) helyett az Ice Age-re (X1) nyargalni. Itt szűz terep és nagyszerű hó fogad, sehol senki, ráadásul a felső részeken a hó is porzik, lejjebb érve „ausztrál” porhóban megy tovább az ívrajzolgatás. Gyorsan eljön a délután és vele együtt a záróra a freeride játszótéren, majd azon kapod magad, hogy fáradtan, de örömittasan veted le magadról a telet és adod át a testedet a pár napos téli intermezzo után a nyárnak.